2010. február 19., péntek

Ajtó


Ezeket a 20centis kis portálokat is agyagból készítettem, szintén egy iskolai feladatra még annak idején. Az egyetem archivátora örökítette meg. Most találtam meg a fotókat és gondoltam megmutatom másoknak is.

Kobold szobor folyt.köv.

Ma egy kicsit sikerült haladnom a koboldkával. Most, hogy Lukácska megint bölcsibe volt. Minden olyan gyorsan halad amikor nincs itthon, közben meg olyan fura érzés és hiányzik. De Ő nagyon élvezi és ez a fontos.



Azt mondják, hogy a kerámia nagyon eszközfüggő szakma. Ezt én is így gondolom és mindig igényes voltam a szerszámaimra, még csontból is faragtam magamnak mintázófát. De a legutóbbi gyerekfoglalkozás óta elkeveredett valahova a kis ládám, amiben mindenem benne van. Ezért Koboldkát mindössze azzal két fával (az egyik egy ajtóék, a másik egy szegőlécdarab) meg egy kávéskanállal- amit a képen láttok- produkáltam.
Holnap megcsinálom az ujjait és elvégzem az utolsó simításokat, hogy száradhasson végre. Az is pár nap lesz, amilyen vastag. Megpróbálom az alját kivájni kicsit, hogy könnyebb és vékonyabb legyen, meg hogy a bezárult levegőbuborékok nehogy szétrobbantsák szegénykémet.

2010. február 15., hétfő

Marcipán

Gyakran veszek Szamos marcipán rudakat dekorációnak, tortára, sütikre. Kreatívnak tartom és viccesnek az ilyen csináld magad marcipánt. Azok is szépek sokszor, amit a cukrászdákban kapni, de nem mindig felelnek meg az ilyen különleges igényeknek, mint amit most én akartam.

Leszeltem a karikákat és kinyújtottam sodrófával.

És kész is a magyar zászló.

Lehetett volna szebben is megcsinálni, de rohannom kellet és mire odaértem vele, hozzáragadt a szalvétához a marcipán és ráolvadt, úgyhogy mindegy is lett volna.
27én lesz a kisfiam Lukács második szülinapja. Majd akkor valami szuper tortát csinálok.

Csokoládés banánfelfújt


Ez egy nagyon egyszerű és kalóriaszegény, de mégis tömény sütemény. A barátnőm teljesen odáig volt érte amikor először sütöttem és - bár tudom a felfújtakat azonnal melegen kell enni, mi kivittük az uszodába - megetettem vele, ugyanis Lukácsnál nem volt osztatlan sikere. Lehet, hogy nagyon éhes volt és azért ízlett neki, mindenesetre most megint megcsináltam neki a születésnapjára.



A recept nagyon egyszerű: 1/4 csésze kakaóport összekeverek 2evőkanál kukoricakeményítővel (ha nincs otthon, jó a liszt is), 2 jó édes, érett banánt villával összetörök és belekeverek 1evőkanál vaníliakivonatot vagy aromát és 2tojásfehérjét felverek habbá 2evőkanál cukorral (ha semmi folyékony vanília nincs akkor 2 zacskó vanilincukorral verem fel, de lehet még plusz cukrot beletenni, vagy a tetejére a végén porcukrot, mert nem túl édes). A banán keveréket összekeverem a kakaóporossal, majd óvatosan a fehérjehabbal.
Aztán az egészet kivajazott, cukrozott pohárkákba, vagy szuffléformákba töltöm (kb. 4-5 kell) és vizzel töltött tepsibe teszem őket, végül 200Celsius fokos sütőbe teszem 20percre.

És nézem, ahogyan nőlnek....

..magasabbra és magasabbra...

..míg ki nem emelkednek teljesen.

Szóval nem kell sokminden hozzá:
1/4csésze kakaópor
2ek keményítő
2 banán
2 tojás
2ek cukor
1ek vanília aroma

Valentin nap

Valentin-nap alkalmából étteremben vacsoráztunk és bárányt ettünk a kisfiammal. Lukácska nagyon édes volt, beevett utána csak annyit mondott a 2évével: -Anya nagyon álmos vagyok!
Ebből is látszik, hogy máris igazi férfi....




Előtte farsangi táncházban voltunk, de tömegben nem dívott neki a popsirázás, inkább a hangszerek nyűgözték le.



Ezen a napon volt a barátnőm születésnapja is. Csokoládés banánszuflét rendelt ez alkalomból. El is készítettem neki kis pohárkákban kisütve. És az egyik tetejére piros-fehér-zöld marcipán zászlót fektettem. Egy későbbi bejegyzésben közzé teszem a receptjét és a fotókat róla. A magyar zászló azért, mert ő erdélyi magyar lány és a minap az egyik sörözőben "lerománozták", ami borzasztóan rosszul esett neki. Először nem is értettem, miért védi megát a rágalmazással szemben, de aztán ugyanez az illető megvert valakit a kocsma előtt azért mert erdélyinek hitte. Ezek után kezdtem átérezni milyen lehet Romániában "mocskos magyarnak" és Magyarországon "szőrőstalpú románnak lenni" ugyanazzal a személyiséggel és saját akarattól független módon. Elgondolkodtam mindezen....

2010. február 13., szombat

Filcbaba

Nem vagyok valami gyakorlott textiles dolgokban, de ezt a kis kedves babát nagy kedvvel készítettem a kisfiammal. Egy adventi játszóházban tanultuk, nagyon egyszerű elkészíteni és annál nagyobb örömet okoz a gyerekeknek, még karácsonyfadísznek is jó.




Kobold szobor

Unokatestvérem megkért, hogy csináljak neki egy Kobold-szerű szobrot agyagból.
El is mentem az Interkerámba, hogy vegyek olyan creaton masszát, ami kő hatásúra ég ki.


Ezt a képet küldte, hogy ilyet szeretne.

És én neki is láttam, a gyerekek is besegítettek.
Csak 5x ragasztottam vissza a fülét, mert a kisfiam állandóan lecuppantotta, amikor nem néztem oda.

Ha már ott voltam Kecskeméten, megkértem a cégvezetőt, hogy legyen a szponzorom a májusban rendezendő szabadtéri közös kiállításon, amit minden évben megrendez a város, de én még sosem állítottam ki rajta. A neve: Miénk itt a tér. Félegyháza egyik központi, szép terét alakítják át ilyenkor kiállító térré az arra járók örömére. Most a FÖLD téma köré csoportortosulnak majd az alkotások, ezért is gondoltam hogy részt veszek, meg mert megkérnek rá már évek óta folyamatosan, de én még sosem tudtam aktivizálni magam.
Szóval megállapodtam az interkerámmal, hogy kapok tőlük agyagot, mi meg feltesszük a logójukat a szóróanyagra.
Úgy örülök, és végre elkezdhetem az alkotó munkát, már annyira ki vagyok rá éhezve. Azt tervezem, hogy női felsőtesteket fogok kiállítani, némi FöLDANYA-filozófia hátteret rásujkolva a dologra, de azért jó lesz.

Valami ilyesmi tálalásba. De játszok majd a színekkel és a felületekkel.

Mindig feltöltöm majd a munkafolyamatot, hogy nyomon lehessen követni. Nagy munka lesz, mert 10-20 darabot terveztem be. Aztán majd meglátom meddig tart a nagy lelkesedés.

2010. február 11., csütörtök

Izgő-Mozgó Kölyökklub


Lassan normális formát ölt egyesületünk honlapja. De elég nehéz kezelni, lehet csinálok neki egy blogot is.
Egyenlőre úgy állok a nagy vállalkozásommal, a családi napközivel, hogy meghirdettem, közzétettem a weblapunkat és most várom, hogy jelentkezzenek.
Remélem sikeresek leszünk és sok gyerek jön majd hozzánk.
http://www.izgomozgo.hu/

2010. február 9., kedd

Velence, karnevál

Itt a farsang, áll a bál...
Ha bálba nem is megyek mostanában (bár ez is megtörténhet, csak egy herceg hiányzik, aki karöltve elkísér), azért néha bebetérek egy-egy táncos mulatós helyre. Olykor elkapnak a partyfotósok, de most nem ezeket a képeket mutogatnám itt.
A farsangi időszakról eszembe jut Velence. Néhányszor jártam ott, de nem a karnevál idején, hanem a művészeti biennálékon. Sok fotót készítettem, fura egy hely, nem igazán lopta be magát a szívembe először, de mégiscsak van benne valami.
Az első dolog ami elbűvölt az a halpiac volt:



Aztán az épületek persze, meg azok az apró kis részletek, melyek olyan műgonddal vannak kidolgozva, hogy eszünkbe sem jutna. Például egy márvány kaputelefon, vagy egy kerámia házszám, stb.


Aztán lehet van valami ebben a romantika dologban, ami annyira körüllengi, de szerintem ezt turista szezonban nehéz átérezni.
                                 

Belestünk egy gondolafaragó műhelyébe, na ez egy pillanatig romantikus volt, gondolom értitek miért:

Reneszánsz Panoptikum

Magyarországon is van panoptikum még ha nem is Madame Tussauds, de legalább a mienk és még ráadásul vándorol is. Most éppen "pihen", de már sok helyen járt az országban. Mátyás király korát és udvarát mutatja be. Mindent róla: http://www.waxmuzeum.hu/

Az asztalon található kerámia tányérokat és a korhű viasz evőeszközöket is én csináltam.





2010. február 7., vasárnap

Barokk kilincs

Az összes művészeti korszak közül nekem a barokk a kedvencem. Minden szempontból forradalminak tartom, lenyűgöz az építészete, a festészete, a ruhák melyeket viseltek. Az apró részletek kidolgozottsága.
Az iskolában, Sopronban volt egy nagyon érdekes feladatunk plasztika órán. Ki kellett választani egy számunkra tettsző kilincset, kopogtatót vagy hasonló ajtóveretet és pontos másolatot készíteni róla viaszból, majd ugyanolyan hatású színeffekttel ellátni mint a választott darab anyaga volt. Én nem szeretek viasszal dolgozni, igyekeztem megkerülni az ilyen feladatokat. Egy kilincset választottam és különböző agyakokból csináltam róla másolatot, fémoxidokkal festettem meg majd raku technikával égettem ki, hogy fémes hatása legyen.



Aztán annyira megszerettem a témát, hogy porcelánból is folytattam és egy kis kiállítás lett a vége.
Ilyen lett a hófehér porcelánkilincs:



És ilyen a többi:



2010. február 6., szombat

Lükő Gábor Ornamentikai táblázatok I.

Nagy kedvencem Lükő Gábor jutott eszembe, miközben Évi meg Brigi blogjait olvastam a magyar motívumokról, kiváltképp a tulipán jelentéstartalmáról.


Lükő Gábor az összehasonlító folklorisztika és a magyar jelképtudomány klasszikusa, a magyar népi kultúra és népi társadalom fáradhatatlankutatója. Jelentős érdemeket szerzett a Kárpát-medece népei kulturális örökségének feltárásában.


Kiskunság régi képfaragó és képmetsző művészete (1983) című művéből fotóztam ki néhány összehasonlító táblázatot és a hozzájuk fűzött megjegyzések is mind az ő tollából származnak. Én személy szerint nagyon érdekesnek és megalapozottnak tartom a véleményét és kutatásait.



Az első táblázat a HAL, KÍGYÓ, FELHŐ ÉS A HEGYEK ábrázolásáról szól:




A következő táblázat szexuális szimbólumokat tartalmaz.
NŐI SZIMBÓLUMOK:
1-4 KÖR alakú, 5-6 ROMBUSZ alakú, 7-12 SZILVAMAG alakú, 13-15 "RÓKABŐR" alakú, 16-17 STILIZÁLT NŐ alakú, 18 LÁBNYOM alakú
FÉRFI SZIMBÓLUMOK:
19-21 DŐLT KERESZT alakú, 22-23 ÁLLÓ KERESZT alakú, 29. SZÉLES SÁV alakú,
30. BUZOGÁNY alakú, 26-28 NEMI SZERV REALISZTIKUSAN
31-36 EGYESÜLÉS SZIMBÓLUMAI


ASSZONY ÉS KÍGYÓK ábrázolásai
Szétvetett lábú nő, combjai közt halak és kígyók ábrázolásával


És végül még bemutatok egyet a rengeteg közül, ez az egyik legizgalmasabb:
KÉT FOLYÓ ÖSSZEFOLYÁSÁNAK ábrázolása
1. két folyó közö kunyhó (1.kunsági beretvatokon, 2-3 sárközi főkötőkön, 4. kirgíz láncöltéses hímzésen "két folyó összefolyásánál fölállított jurta", 7. tatai korsó kunyhós-kígyós dísze
KÉT KÍGYÓ KÖZÖTT SZÍV
5. kunsági beretvatokon, 6. kirgíz láncöltéses hímzésen "két kutya összeveszett a csonton", a, csont, b, egyik kutya farka

Akit érdekel a továbbiakban majd tehetek még föl további és részletesebb magyarázatokat a könyvből vagy keresse meg az Iparművészeti Egyetem könyvtárában megvan az egész gyüjtés.

Gasztroangyalkák

Igaz vége a Karácsonynak, de most kukkantottam bele egy régen lementett cd-m tartalmába.






Az egyik mappámban archiváltam a karácsonyi mézeskalács kreálmányaimat. Nálunk az a szokás, hogy nem bonyolítjuk túl a karácsonyfa díszítést, a frissen kisült, megrajzolt mézeskalácsot fűzzük föl és szalmadíszeket aggatunk rá.
Íme néhány angyal és bárány:



























Tojásminták


Annak idején én is használtam ezekből a mintákból, én nem csak tojásfestésre, hanem tojás alakú táljaimon is újraélesztettem a sárközi mintákat.






És íme még néhány oldal a könyvből: