Ma egy kicsit sikerült haladnom a koboldkával. Most, hogy Lukácska megint bölcsibe volt. Minden olyan gyorsan halad amikor nincs itthon, közben meg olyan fura érzés és hiányzik. De Ő nagyon élvezi és ez a fontos.
Azt mondják, hogy a kerámia nagyon eszközfüggő szakma. Ezt én is így gondolom és mindig igényes voltam a szerszámaimra, még csontból is faragtam magamnak mintázófát. De a legutóbbi gyerekfoglalkozás óta elkeveredett valahova a kis ládám, amiben mindenem benne van. Ezért Koboldkát mindössze azzal két fával (az egyik egy ajtóék, a másik egy szegőlécdarab) meg egy kávéskanállal- amit a képen láttok- produkáltam.
Holnap megcsinálom az ujjait és elvégzem az utolsó simításokat, hogy száradhasson végre. Az is pár nap lesz, amilyen vastag. Megpróbálom az alját kivájni kicsit, hogy könnyebb és vékonyabb legyen, meg hogy a bezárult levegőbuborékok nehogy szétrobbantsák szegénykémet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése